Gyászolunk…

tündi-692x360

In memoriam Pernyész Tünde

“Újabb csapattársat, barátot vesztettünk el nagyon rövid időn belül.

Alig eszméltünk fel Anita tragédiájából, máris újra könnyes szemekkel kell küzdenünk, hiszen itt hagyott bennünket egy újabb barát, egy csapattárs Pernyész Tünde.

Tündi eredeti, függetlenségre vágyó EMBERként szeretett mindenkit, nem tűrte ha valakit bántanak, nem tűrte a rosszat és önmaga is a jóért küzdött. Tette mindezt néha kegyetlen őszinteségével mikor rávilágított a hibákra, és hallatta mindazt, amit mások nem biztos, hogy kimondtak volna. Miközben a gyermekei voltak a KINCSEI, egész életén át sokat és keményen dolgozott értük. A szív és az ész viszont ledöbbent, mikor a csapatként küzdött harcok sorát követően az alig két éve jött betegsége ellenére – annak ellenére, hogy az utolsó pillanatig hitt a gyógyulásában -, azzal kellett szembesülnünk, hogy Ő is fentről figyel ránk ezentúl. Tündi! Bátran, és harciasan vívtad a csatákat velünk a pályán és mellettünk a szívünkbe látva, amiket nem lehet és nem is tudunk feledni. Egyszerűen csak: KÖSZÖNJÜK! Köszönjük neked mindazt, amit tanítottál, amivel példát mutattál és példát állítottál számunkra: Küzdeni mindig! Feladni soha! – ezt lehet és ezt kell cselekedni…

Legyen Neked könnyű a föld, szeretettel emlékezünk Rád, s kit nem felednek, örökké él…”

Jászberényi NKE játékosai

(Fotó: Vidék MA)