A Mezőtúri AFC csapata a női bajnok

DSC_0582

Az idei bajnokság a tavalyihoz hasonlóan remek színvonalú, nagy küzdelmet hozott. A téli pihenőnél még három csapat nagyon szorosan állt a dobogón, de a tavaszi szezon közepén a megerősödő mezőtúriak elléptek üldözőiktől, így a Mezőtúri AFC lett az idei bajnok. Az ezüst- és a bronzérem sorsa viszont egészen az utolsó forduló zárómérkőzéséig nyitott volt. A második helyet a martfűi lányok szerezték meg a túrkeveiek előtt. Minden csapat nagyot küzdött, de külön kiemelném a Miskolcról érkező diósgyőri csapatot, akik a rengeteg utazást felvállalva emelték bajnokságunk színvonalát. A JNSZ Megyei Kézilabda Szövetség által szervezett záróbankett hangulata mindenkinek sokáig emlékezetes marad. A bajnok-, és ezzel feljutó csapatnak sok sikert kívánunk az NB II-ben!

Varga István

A Szolnoki KCSE a 2017/2018-as férfi bajnok

DSC_0237

Szolnoki KCSE

Az utolsó fordulóra már kevés izgalom maradt. Egyedül a bronzérem sorsa volt kérdéses. Az egész év ennek ellenkezőjeként alakult, sok volt az érdekes, nem várt eredmény, meglepetés. A szezon közepe felé a martfűiek tűntek befutónak, de az utolsó fordulókra elfáradtak, így a szolnokiak megelőzték őket. A Kunszentmárton II. – Tiszaföldvár csapata a szezon közben folyamatosan erősítette keretét, aminek köszönhetően az utolsó fordulóban szerzett 4 ponttal felért a dobogó alsó fokára. Természetesen minden csapatot dicséret illet a bajnokságban való helytállásért, de külön köszönet jár a gyöngyössolymosiaknak, akik rengeteg utazással is vállalták a szereplést. Reméljük, a bajnok Szolnok csapata tudja vállalni az indulást az NB II-ben – nekik ehhez már előre is sok sikert kívánunk – és a megyei férfi bajnokság megfelelő létszámmal és színvonalas küzdelmekkel a 2018/2019-es szezonban is működni fog. A nyárra kívánok a megyei elnökség nevében mindenkinek jó pihenést, strandkézilabdával, bulival teli nyarat!

Varga István