Kapusképző Nap

Beszámoló

Kapusképző Nap

Szászberek 2024. március 22.

A Jász- Nagykun- Szolnok Vármegyei Kézilabda Szövetség Szászbereken rendezte meg a Kapusképző Napot.

Nagy megtiszteltetés volt, hogy két egykori válogatott kézilabda kapus, Pastrovics Melinda és Farkas Andrea tartotta az elméleti és gyakorlati előadásokat. A délelőtti találkozó megnyitója után két csoportban kezdődtek el az előadások. Farkas Andrea mentáltréninget tartott a gyerekeknek, míg Pastrovics Melinda a tornateremben gyakorlati foglalkozás keretében tartott foglalkozást.

A tornateremben magtartott edzések egyénileg megterhelőek voltak a gyerekek részére, de az új gyakorlatok elvégzése erőt adott nekik.

A sportolók az előadások alatt végig fegyelmezetten, tudásuk legjavát nyújtva próbálták a feladatokat elvégezni. Külön öröm volt, hogy 31 utánpótláskorú versenyző képviselte az egyesületeiket.

A két kiváló előadó felkészülten és motiváltan végezte el a rájuk bízott feladatokat.

Köszönettel tartozunk Szászberek polgármesterének, aki remek házigazdának bizonyult.

Reméljük jövőre is megrendezésre kerül ez az esemény, mert szakmailag indokolt lenne a sportolók fejlődése miatt.

Szloska Ernő Krisztián

JNSZVKSZ elnöke

Kép 4_page-0001 Kép 3_page-0001 Kép 2_page-0001 Kép 1_page-0001

MSOSZ-MKSZ Egyesített Kézilabda Bajnokság III. Forduló

DSC_1925

Törökszentmiklós, 2024.02.17.

A verseny helye: Törökszentmiklós-2 helyszín: Városi Sportcsarnok, Székács Sportcsarnok

A verseny ideje: 2024.02.17.

Részt vett csapatok száma: 14

Részt vett sportolók száma: 157 fő

A verseny helyszínét és a feltételeket a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kézilabda Szövetség biztosította.

 

A versenyre mind a benevezett 14 csapat megérkezett.

Az ünnepélyes megnyitón tiszteletét tette és köszöntötte sportolóinkat:

  • Dr. Berkó Attila- Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Főispánja,
  • Herczeg Zsolt-Országgyűlési Képviselő,
  • Markót Imre-Törökszentmiklós Polgármestere,
  • Pitz András- a Magyar Kézilabda Szövetség Operatív Igazgatóhelyettese,
  • Szappanos István- a Magyar Kézilabda Szövetség Parasport Albizottságának Elnöke,
  • Szloska Krisztián- a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kézilabda Szövetség Elnöke,
  • Auer Károly- a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kézilabda Szövetség Elnöke,
  • Csomor Tibor- a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kézilabda Szövetség Parasport Bizottságának Elnöke, a MKSZ Parasport Albizottság tagja,
  • Varga István-Igazgató Úr,
  • Máté-Schwarcz Gergely- a Magyar Speciális Olimpia Szövetség Sportigazgatója.

Köszönjük megtisztelő jelenlétüket, a kedves szavakat és a sok támogatást, segítséget.

 

Mindkét helyszínen balesetmentesen zajlottak a mérkőzések.

Az I. és a II. divízióban 2×20 perces, a III. és a IV. divízióban 2×10 perces játékidőben mérkőztek meg a csapatok.

Az őszi teljesítményekhez képest sokat fejlődtek játékosaink. Tapasztalható a sok munka, a lelkiismeretes felkészülés versenyeinkre.

Végeredmények:

I.divízió:

  1. Türr I. DSE Baja– 13 fő—1 nő+12 ffi
  2. Csefosz SE Szigethalom–14 fő—1 nő+13 ffi
  3. Balla DSE I. Pápa—10 fő—10 ffi

Kiélezett verseny zajlott a győzelmekért. Mindhárom csapat ugyanannyi pontot szerzett.

  1. divízió:
  2. Staféta DSE Győr—13 fő—3 nő+10 ffi
  3. Bárczi DSK Homok—14 fö—1 nő+13 ffi
  4. Marso TCE Nyíregyháza—11 fő—1 nő+10 ffi

III. divízió:

  1. Balla DSE II. Pápa—11 fő—7 nő+5 ffi
  2. Marso TCE Nyírbátor—12 fő—3 nő+9 ffi
  3. Kézenfog Alapítvány Kömlőd—10 fő—2 nő+8 ffi
  4. Nyíregyházi Kosárlabda Klub—9 fő—1 nő+8 ffi

Ebben a csoportban is kemény küzdelemben dőltek el a helyezések.

  1. divízió:
  2. Hársfa Levelek Budapest—9 fő—1 nő+8 ffi
  3. Csalogány DSE Budapest—12 fő—1 nő+ 11 ffi
  4. Tempo Tordas SE—12 fő—5 nő+7 ffi
  5. Hársfa Prizma Budapest—7 fő—4 nő+3 ffi

A maximális 12 fős keretet vannak csapatok, melyek nem tudták kitölteni, pl. betegség miatt, és vannak olyan csapatok, amelyek 1-2 játékossal többet versenyeztettek.

A versenyen minden játékos a tudása legjavát igyekezett bemutatni. Semmilyen probléma sem merült fel a verseny során.

Az ünnepélyes eredményhirdetés alkalmával nemcsak érmeket, hanem okleveleket és gyönyörű emlékplakettet is kaptak csapataink a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kézilabda Szövetség jóvoltából.

Hálásan köszönjük az ebédcsomagokat, a szép helyszíneket, a kedves, szívélyes fogadtatást.

Az eredményhirdetés végeztével a Speciális Olimpia Himnuszát énekelve jelenítettük meg összetartozásunkat.

 

Következő versenyünk Nyíregyházán lesz 2024.03.22-23.

 

Pápa, 2024.02.19.                             Czoborné Kilián Ildikó szakágvezető

 

További fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

Elhunyt Kómár József

kj

Mély fájdalommal vettük tudomásul, hogy ma reggel Kómár József, korábbi kiváló sportember örök nyugalomra hajtotta fejét.
Mindene a kézilabda sportág volt, hosszú éveken keresztül volt a Megyei Kézilabda Szövetség Elnöke, NB-I-es szinten játékvezetőként is tevékenykedett, mindaddig, amíg az egészségi állapota engedte.
Több mint másfél évtizede már tolószékbe kényszerült, de a szeretett sportágától nem távolodott el.
A kézilabda sportág elkötelezett híve volt, akitől most búcsúzunk, de az emlékét örökké megőrizzük.

(Kép forrása: https://www.facebook.com/photo/?fbid=7216462375083647&set=pcb.7216469851749566)

Elhunyt Táboros Béla

tb

Karácsonyi ünnepek idején érkezett a szörnyű hír, újabb veszteség érte a vármegyei kézilabdaéletet. Táboros Béla életének jelentős részét töltötte ki a kézilabda, játékosként, edzőként, sportvezetőként és a vármegyei szövetség elnökségi tagjaként is szerepet vállalt a szeretett sportága életében. A strandkézilabda rendezvények állandó résztvevője volt, vidám, közvetlen személyiségével rengeteg barátot szerzett, mindenki szerette, tisztelte őt. Sajnos már az égi pályákon folytatja kézilabdapályafutását, ahol rengeteg régi barátjával találkozhat és beszélgethet a kézilabdáról.

Nyugodj békében Béla!

(Kép forrása: https://www.facebook.com/photo/?fbid=24852431167688869&set=a.832773213414667)

Vármegyei bajnokság őszi fordulóinak értékelése

A 2023-2024. évi vármegyei bajnokság az előző évektől eltérően csak október közepén kezdődött el. Ennek oka, hogy évről évre csökken az országban a felnőtt csapatok száma, ami vármegyénkben is jól érzékelhető. Vármegyénkben jelenleg 4 férfi és 1 női NBII-es csapat mellett 1 férfi és 3 női csapat szerepel vármegyei bajnokságban felnőtt szinten.  Ennek megfelelően az egyetlen vármegyei férfi csapatunk (Kunszentmárton KSK) a Csongrád-Csanád vármegyei bajnokságban szerepel. A nőknél pedig a csapatokkal való egyeztetés után 3 csapattal szerveztük meg a bajnokságot, ezzel csatlakoztunk ahhoz a 8 vármegyéhez ahol rajtunk kívül még sikerült női bajnokságot szervezni.
Az őszi fordulók alatt mindhárom nevező csapat (Jászfényszaru VSE, Törökszentmiklósi Székács KE, Túrkevei VSE) egy mini tornát rendezett a saját otthonában. A lejátszott mérkőzések alatt egyértelműnek tűnik, hogy a legnagyobb játékerőt a címvédő túrkevei csapat képviseli, akik pontveszteség nélkül vezetik a tabellát. A második helyen jelenleg a Jászfényszaru csapata áll, őket követi az idei szezonban újjáalakuló Székács csapata, akik az alapokról elkezdve nagy lépésekben kezdenek felzárkózni a riválisokhoz, amelynek eredményeképpen az utolsó túrkevei fordulón megszerezték első pontjukat a Jászfényszaru csapata ellen. Az őszi fordulók alatt jó volt látni a csapatok lelkesedését, és folyamatos fejlődését, ami alapján joggal bízhatunk abban, hogy hamarosan több csapattal még színvonalasabb bajnokságot tudunk rendezni a következő években.
A tavaszi folytatásban a tervek szerint a csapatok az őszhöz hasonlóan 3 fordulóban szerepelnek, és minden helyszínen egy minitorna keretében mérik össze tudásukat. A tavaszi fordulók időpontjai és helyszínei január végére kerülnek fel az MKSZ oldalára.
Varga István

2022-23. MKSZ-MSOSZ Egyesített Kézilabda Bajnokság III. forduló (Törökszentmiklós) – Beszámoló

A rendezvény képei ide kattintva megtekinthetők.

Beszámoló

2022-23. MKSZ-MSOSZ Egyesített Kézilabda Bajnokság III. forduló-Törökszentmiklós

A verseny helyszíne: Törökszentmiklós Városi Sportcsarnok és Székács Sportcsarnok

A verseny időpontja: 2023.03.04.

Részt vett csapatok száma: 14

Részt vett sportolók száma: 165 fő

 

A 2022-23-as bajnokság 3. fordulóját rendeztük 2 csarnokban Törökszentmiklóson a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kézilabda Szövetség támogatásával.

A versenyre mind a 14 nevezett csapat megérkezett.

Az ünnepélyes megnyitó után az I. és III. divízió csapatai a Városi Sportcsarnokban versenyeztek, a II. és a IV. divízió csapatai pedig átvonultak a Székács Sportcsarnokba.

Az ünnepélyes megnyitón megtisztelt bennünket jelenlétével, és köszöntötte sportolóinkat:

Markót Imre Törökszentmiklós Város Polgármestere, Herczeg Zsolt országgyűlési képviselő, Dr. Berkó Attila Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Főispánja, Polgár András Törökszentmiklós Város Alpolgármestere.

Versenyünk vendéglátója, házigazdájaként végig velünk volt, mindenben segített: Szloska Krisztián a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei KSZ elnöke, Varga István intézményvezető, Szappanos István a MKSZ Parasport Albizottságának elnöke, Kanyó Balázs a Komárom Megyei KSZ elnöke, Auer Károly a GYMS Megyei KSZ elnöke, Csomor Tibor a GYMS Megyei KSZ Parasport Bizottságának elnöke.

Az I. és a II. divíziókban 2×15 perces, a III. és IV. divíziókban 2×10 perces játékidővel bonyolítottuk le a versenyt.

A játékvezetők korrekten irányították a játékot. Említésre méltó szabályszegés, sérülés nem történt.

A mérkőzések izgalmas küzdelmeket is adtak számunkra.

Minden esetben a kitartóbb, felkészültebb csapat diadalmaskodott.

A forduló végeredményei:

I.divízió:

  1. Türr I.DSE I. Baja
  2. Balla DSE I. Pápa
  3. Csefosz SE Szigethalom
  4. Türr I. DSE II. Baja
  5. divízió:
  6. Staféta DSE Győr
  7. Bárczi DSK Homok
  8. Rejtett Kincsek Marso SC Nyíregyháza

III. divízió:

  1. Balla DSE II. Pápa
  2. Esély SE Győr
  3. Kézenfog Alapítvány Kömlőd

IV. divízió:

  1. Tempo Tordas SE
  2. Csalogány DSE Bpest
  3. Hársfa Levelek Bpest
  4. Hársfa Prizma Bpest

Az ünnepélyes eredményhirdetésen vendégeink adták át a jól megérdemelt érmeket és különdíjakat sportolóinknak, melyeket a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei KSZ ajánlott fel.

Különdíjakat ajánlott fel a MKSZ Parasport Albizottsága is a legjobbaknak: gólkirály, legjobb kapus és legjobb mezőnyjátékos.

Nagyon köszönjük a sok ajándékot, a kedves szavakat, a törődést, a csodás verseny lehetőségét, a finom ebédet támogatóinknak. Sportolóink igazán jól érezték magukat, szép élményekkel, boldogan tértek haza.

 

Pápa, 2023.03.06.                              Czoborné Kilián Ildikó

kézilabda szakágvezető