Plázamarket Kupa

Idén nyáron immáron harmadik alkalommal gyűltek össze a strandkézis lányok a Lehel Termálfürdő és Kemping strandján, hogy egy újabb kupáért (ezúttal a Plázamarket Kupáért) és az érmekért, különdíjakért megküzdjenek.

Két csoportban nyolc csapat játszott körmérkőzést egymással. Az A-csoportban az SZBI két könnyű győzelemmel kezdett, míg a Jóbarátok kicsit nehezebben gyűjtötte be két sikerét, de végül összejött a csoportdöntő, melyen a Jóbarátok bizonyult jobbnak. Ebben a csoportban a JagerBombák végzett a harmadik helyen, miután nagy csatában legyőzte a jászberényi CSBK-t.

A B-csoportban az ENUSE I. és a Nyúlon Túl simán verte a FényKoktélt és a Vámosgyörköt, kettejük csatájából pedig meglepetésre a fiatalokból álló ENUSE I. került ki győztesen. A harmadik itt a Vámosgyörk lett, így ők játszhattak az ötödik helyért. Előtte a hetedik helyért a FényKoktél legyőzte a CSBK-t, az ötödik pedig a szolnoki JagerBombák lett, miután sikerrel vették a Vámosgyörk elleni mérkőzést.

Az egyik elődöntőben az ENUSE I. verte az SZBI-t, míg a másik elődöntőben a Nyúlon Túl győzött a Jóbarátok ellen. A harmadik helyért lévő mérkőzésen az SZBI visszavágott a Jóbarátoknak a csoporton belül elszenvedett vereségért, így megszerezte a bronzérme. Ellenben a Nyúlon Túlnak a döntőben sem sikerült legyőznie az ENUSE I-et, így az aranyérem a fiatal lányok nyakába került.

Különdíjasok

Legjobb kapus: Décsei Dorina (ENUSE I.)

Gólkirálynő: Tar Zsófia (Jóbarátok)

Legjobb mezőnyjátékos: Tóth Réka (SZBI)

Legjobb “Nyúl”: Feldhoffer Andrea (Nyúlon Túl) lett.

Ez a torna és a két előző jászberényi torna kettő törökszentmiklósi tornával együtt alakította ki a Crazy-Kézi BEKKA Törökszentmiklós-Jászberény 2021. abszolút győztesét, amely a részvétel és a tornákon elért helyezések alapján került kiosztásra.

A végső győztes az ENUSE I. lett, megelőzve az SZBI-t és a harmadik helyezett ENUSE II-őt. Mindhárom csapat sportszer vásárlási utalványt kapott a kupák mellé.

Tervek szerint jövőre folytatódnak a küzdelmek, remélhetőleg még több csapat részvételével.

(Polgár András)