Női küzdelmek Kunhegyesen

DSC_0238

November utolsó vasárnapján került sor Kunhegyesen a női bajnokság aktuális fordulójára, ahol a hölgyek hozták a már-már megszokott formát.  A hazai keretek között játszó Fegyvernek VSE-nek ugyanakkor nem sikerült most pontot szereznie. A bajnokság állását tekintve az eddigi 8-8 mérkőzést játszó csapatok közül a Martfű-Szolnok-Túrkeve hármas továbbra is vezeti a bajnokságot amely kettészakadni látszik. A hét csapatból 4 az élvonalban dobogós helyezésekért küzd 16-14-12 és 8 bajnoki pontjaikkal, 3 csapat pedig a tabella második felét erősíti 4-2-0 pontokkal az őszi szezon utolsó előtti fordulójában.

A következő meccsnapra 2018. december 9-én kerül sor Martfűn, mely további izgalmakat tartogat ezért érdemes lesz a nézőknek kilátogatni! (A belépés ingyenes!)

Fotók a Vidék.MA-A vidék friss hírei jóvoltából a Galériában.

Írta: Bodnár Csaba

 

A bajnokságban szereplő hét csapat nagyjából kiegyenlített mérkőzéseket vív egymással hetek óta.

Az első mérkőzést Túrkeve és Fegyvernek játszotta le és a korábbi összecsapásokat figyelembe véve Túrkeve magabiztosan és szép játékkal győzőtt 25-19-re. A következő meccset Diósgyőr Jászfényszaruval játszotta és itt sem született meglepetés, sima győzelemmel nyert a Diósgyőr 17-9-re. Túrkeve vasárnapi szereplése 100%-os volt, amit a Berekfürdővel játszott mérkőzésen biztosította be, amely végeredménye 14-26, Túrkeve javára.
Szolnok szintén hozta jó formáját, előbb Diósgyőrt győzte le 24-18-ra, majd Berekfürdőt 19-14-re.
Ugyanígy szerepelt a tabella jelenlegi éllovasa, Martfű, amely Jászfényszaru ellen is és Fegyvernek ellen is simán győzőtt. Az első mérkőzésüket 16-34-re, második meccsüket pedig 35-20-ra nyerték.

A tabella állása a negyedik fordulót követően:

1. Martfűi VSE – 16 pont
2. Szolnoki KCSE – 14 pont
3. Túrkevei VSE – 12 pont
4. Diósgyőri KSE – 8 pont
5. Jászfényszaru VSE – 4 pont
6. Fegyvernek VSE – 2 pont
7. Berekfürdői SE – 0 pont

Írta: Fejes Tibor

 

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?